Disney hercegnő*-*

Nem voltam más, csak egy egyszerű lány,

Elbánt az élet vasfoga velem végleg,

Koronázatlan lúzer lettem

Nem találtam meg a rég várt hercegem sem.

Nincs facebook, Msn és Twitter

Hallgatom, ahogy a madár mást csivitel égnek.

A notebook lámpája kialszik,

Bennem a remény végleg szertefoszlik.

Várhatok a mesebeli hercegre,

Ameddig akarok.

Nem jön, nem vár rám a lovon,

Ismerős egy helyzet- mert hoppon maradok.

A terasz is fölösleges a szobámban,

Nem mászik fel senki a korlátra.

Mesebeli hercegek ti úgyis elkerültök,

Mert csak egy nyafka Disney hercegnő maradok- Remélem örültök! 

Szeretem...

 Szeretem...

Szeretem ha nevetsz, 

szeretném ha szeretsz.

Tomboló vihar idején csak rád gondolok, te vagy az egyetlen

akiről álmodok.

Pillangók táncolnak a magasban, könnyed puha szárnnyal,

ez az érzés nem tágít,

szárnyal a mával.

Megfogalmazni órákig tartana, elmondani

nehéz és lehet hogy fájna,

De szembenézni veled és kinyögni,

olyan mintha az ég rám szakadna.

Pedig csak egy szó lenne az egész,

mégis torkomra forr .

De szemedbe nézve bátor leszek, és nagy nehezen kimondom;
-olybá' tűnik, de régóta;

SZERETLEK!

Szerelmes vers;

Lelkem féltett zuga eddig hatalmas űr volt, de jöttél te, és valahogy a fényre húztál.
Kék, szép színű szemedben magamat látom, mint mélységes óceán.
Ha halkan suttogsz meghallom, mert minden erre emlékeztet, ahogy kimondod buta kis nevemet.

Félek, hogy egyszer eltűnsz, s nem marad más mint a jól ismert űr, ami sejtelmes sötét selyemként megöl.
De még itt vagy, ugye?

Hangod hallhatom,nézhetem a szemed, de nem tudom igazán szeretsz-e.

A föld forog, a nap kering de én megváltoztam egyszersmind.
Furcsán jöttél, de még itt vagy, s szórod aranyad rám, pedig nem vagyok szép lány.
De te mégis olyan vagy, mint egy herceg, nem szőke de nekem elmegy,

 de szemed kékje minden gondomat félreűzte, s várom a hajnalt, várom hogy ébressz fel.

Krisztihez;

Bánatosan üldögélve

Mit lehetne csinálni?

Rúgni a port 

és elkezdeni pipázni.

Száll a füst és gomolyog,andalító felhő.

Itt most nem érzel semmit,

csak a boldogságban úszó felhőt.

Mégis csak egy pillanat

és ez is elszáll-

helyében marad a gyümis füst

és újra a magány.

Ha egy órácskára boldognak érezted magad,

Ne feledd ez csak egy múló pillanat,

s tovaszáll, mint a füst,

Egy perc alatt.

Angyal ( találd meg, vers)

Valahol a messziségben

Angyalokat látok, kik

Rázendítenek az égi dalra, s

Gigantikus méreteket ölt a sok

Arany csillogása.

Kereshetném ezt a világot

Akarva-akaratlan meg nem találnám.

Talán csak az álmodozó jut el oda

Andalogva, s az angyalok

Libbenő lépte kíséri őt nyomon

Időtlen időkig, míg rátalál a helyes útra

Nappaltól estelig.

Szerethetném őket is, mint

Zizike a magvetést, s talán én is

Oda jutnék.

Nagykapuján átmehetnék a szép égi világnak

Jókedvvel énekelnék, az 

Angyalokkal egy reményteli muzsikára.

Fantázia

Képzelj el egy világot.

Megvan?

Most álmodj bele virágot,

mely illatozva leng a szélben,

s bársonytakarót hint a földre.

Képzelj hozzá egy lagúnát,

csobbanó vizében úszó halak hadát,

s meg-meg csillanó fodrain,

az álmok kékes netovábbját.

De valami még hiányzik;

Mi kell még bele?

Van már kék egünk, szép tengerünk,

végeláthatatlan sűrű rengetegünk,

az élet.

Ha nincs élet, minden sivár,

körülvesz téged egy bomló világ.

Miért szeretnél ott élni,

tán azért mert már nem tudsz,

Remélni?

Sose gondolj arra, mi történne

ha a világ meghalna.

Tovább élne.

Álmodj bele mindent, mire legjobban vágysz,

s nyisd ki a szemed;

ez a VALÓSÁG!

Fuvola,;

Hallom a ritmust,

zengve zakatol,

mint kisiklott vonat

valahol.

Szívemben lüktet a zene

egy halk hang dallamára,

induló vonatok tam-tamára,

sebesen.

Érzem a dalt az ujjaim begyében,

lefogom a billentyűket sebtiben.

Csak szárnyalok vele,

akár a vagon a viharos szélben.

A zene körülölel, apró hangjegyekkel

mely a hangszeremen csodával életre kel,

mint a vonat kürtje,

a ködös reggeleken.

Szavak;

Emlék.

Csupán egy szó,

mégis felér egy rengeteggel

menetelő hadsereggel,

kik az emlékek ősi csatáját

vívni készek.

Szeretet.

Csupán csak egy szó,

mégis hegyeket bont,

áttöri a gátakat,

csak higgy benne,

hogy szeretnek.

Hit.

Csupán csak egy szó,

mégis maga a láng,

amely sötét viharos éjszakán ég,

s élteti benned 

a reményt.

Remény.

Csupán csak egy szó,

de nélküle nincs hit,

se szeretet.

Benned él és várja 

hogy felfedezd.

Problémák

Szavak, gondolatok

amik néha nem

alaptalanok.

Pletyka, szóbeszéd

ami végigkísér az

egyetemig.

Csipkelődés, piszkálódás

miért kell ezt

tennetek?

Elbújok, sírdogálok

magamba fojtom

ezeket.

Csak egyszer tehetném

hogy más lehetnék,

nem én.

Bárcsak lehetnék,

valaki

akit mindenki elvisel...

... egy darabig.

Kisburok;

A lány, aki rózsaszínben látja a világot,

álomfelhő mögött él,

és ha mindent látó szemed lenne

észre se vennéd ha bánatos.

Hisz abban, hogy léteznek

Parányi kis tündérek,

melyek álomszerű helyre repítenek,

hol nincs gonoszság.

Reméli, hogy szeretik

bár néha kicsit idegesít,

egész lénye varázslatos

káprázatos tünemény,

ki hisz benne és jót remél.

Bohókás, de nem bohém,

hogy honnan szerzi erejét,

nem t'om én.

Nem szkeptikus és nem egós,

mások szerint nyafogós.

Másként látja a világot,

és szereti a virágot.

Az életfilozófiája különleges,

olyan hamis tényleges.

Nincs szerelme, nincs barátja,

még sincs gondja a világgal.

És mégis boldog ez a lány, mert ahol képzeletben messze jár,

az szebb az északi fénynél,

olyan valódi mégis más.

Ő csak egy lány, ki rózsaszínben látja a világot,

 és reméli hogy kap bocsánatot.

suli vs nyár;

Újra itt van az, amit mindenki rettegve emleget,

Hat hónapig az ébresztőóra felébreszt,

és a csengő újra feléled.

Akarod vagy sem, nem ez a kérdés.

Hogy tanulj, az már magában is vétség.

Hiszen még itt a nyár, alig múlt el,

de az ősz kihívást ébreszt.

Ne add fel, nincs sok hátra!

Reggel viseld el a csengő-bongó órát.

Csak ülj és tanulj, okosodj és tűrj,

meglátod nem vesz kárba.

A nyárból már nincs sok hátra.   

 

álom;

Veled álmodom éjszaka,

veled ébredek hajnalban.

Érted ég a szívem, legeslegnagyobb fokon,

érted bármit- ha bánom odaadom.

Nélküled üres meder lennék,

nélküled a vihar is csak  pár csepp emlék.

Veled, minden egyszerűbb,

veled még az ég is kiderült.

Nélkülem is élhetnél tovább,

nélkülem, ne folytasd tovább.

De én bármit megtennék neked, ha kell

a szívem és eléd dobom-

taposd el.

múló nyár;

Hosszú lesz ez a nyár,

már érzem mindenütt,

a múló percek halk

zsizsegését.

Lemegy az utolsó nap is,

eltelik a nyár,

én állva maradok,

akár egy büszke virág.

De ezen a büszkeségen is

foltot ejtettek,

gonosz bogarak, 

mérges fogai.

A te fogad volt a méreg,

a te csókod ölt meg bennem mindent,

hiába,

ha úgy szerettelek.

Most már csak egy kóró vagyok,

a vad őszi szélben.

s te továbbra is csapod a szelet,

a lenge napsütésnek.

Remélem;

Remélem, mint utolsó napsugár,

örökké emlékezni fogsz 

rám.

Remélem, soha el nem feledsz

mert nélküled szívem,

hideg-merev

jégverem.

Remélem, szeretsz majd olyat

aki a világot jelenti neked,

se többet se kevesebbet,

úgy ahogy én téged.

Remélem, őt nem csapod be,

nem fog sírni érted

éjszakákon át,

elbújva a takarója alá.

Remélem, egyszer tényleg elfelejtlek,

s végre mást is 

szerethetek,

úgy ahogy régen téged.

Minden pillanat olyan veled,

akár egy virág.

Idő után elhervad,

nem él tovább.

Csak azt akartam látni,

ami igazán jó benned.

Rossz éned rejtve maradt

nem kell félned.

Most már elhervadt a virág,

vele haltál te is

de hangod, illatod, fájdalmam

és csókod,

örökre az enyém.

Facebook átok;

Lájkolnád ha tudnád, mire és mész vele?
Csendben meghúzhatod magad,
mert senki sem vesz észre.


Az a szerény kis angyalkoró 
     ott ül a sarokban,    sír.                                         
                                     Vajon miért?


 A facebookon nem lájkolták egy fotóját sem,

s közben a háta mögött fecsegtek csendben.

Míg észre nem vette.

Mostmár tudja ő is, ez egy nagy átverés,

hisz mit érsz vele ha ezren lájkolnak?

csak rád rakják a netes átkot,

s te aztán majd bánod.

Ballagás;

Ballagásom emlékére nem akarok mást,
mint egy szál vörös rózsát.
Majd évek múltán rá akarok nézni,
akarok hinni és remélni.

Gyenge szirma majd elhullik,
mint ahogy elmegy az élet,
s talán ez a pici szirom visszaadja nekem,
az eltelt éveket.

Amikor már elhervadt, szépen eltemetem,
nem akarom elfelejteni azt ami történt velem.
Retinámban ott csillog vörös tüze,
ha rágondolok, tudom,
az emlék nem veszett el.

Emlék;

A végén emlék lesz belőled,

elmész és a szívem megszokásból ver.

A végén úgyis egy sóhaj maradsz,

eltűnsz mint néma köd az első napsugárral.

A magány újra mellém áll,

köd takar a külvilág elől, csak te látnál,

te tudnád mit érzek igazán.

Nem számítana más, ha maradnál.

Nem lennék többé rossz, akiben csalódnál,

Csak újra láthatnám két szép szemed,

melyben ott vagyok én, de Veled!

Reménytelen szerelem.;

Holtak útján nincs boldogság szerelem

-csak maga a Néma 

CSEND.

Hátrahagyván mit üzennék, a fényes nagy világnak?

Talán semmit sem.

De ha van valahol még egy szenvedő

Szív,

pont ilyen; mint az enyém.

ÁLLJ.

Hallgass rám, egy színtelen szellemre,

kit szíve hajszolt verembe, s lásd be végre,

bánat nélkül nincs 

SZERELEM.

De ha volna is, az már halott.

Akár én, az élőhalott,

kinek szíve-lelke elszállt,

s csak vándorol a poros úton át...

TOVÁBB.

Varázs;

Ahogy a lepke száll éjszakákon át, úgy követlek egy életen át

Úgy fáj, hogy annyi mindent nem láttam még

de most jön felém.

Veled újra él a varázs, éget mint a tűz, ami hozzád fűz.

Nekem nem kell más.

A kétely jön, a csókod túl kevés, egy hang, egy kéz 

a végtelen nagy úton tart még, s ez gyönyörű szép.

Gyönyörű-gyönyörű szép,

nem számít hogy miért mész,

csak azt akarom hogy itt legyél,

mert ha látnák is mindent, tudom nélküled nem ér semmit.

Solner G-nek;

Megláttalak tavaly tavasszal,

megszólalni sem tudtam, de akartam.

Szépen mosolyogtál és kék a szemed,

mondhatnom sem kell, beléd zúgtam teljesen.

Vártam sokáig az én hibámból,

pedig ha odamegyek hozzád,

talán meglátsz.

Csak féltem.

De ma már végre erőt vettem,

és te tényleg beszéltél velem,

én pedig, mint vihar után a nap,

ragyogtam.

Átöleltél, nevettél,

igaz csak egy fényképért,

de aztán a nagy tömegben, néztél, rám mosolyogtál,

úgy éreztem nekem nem kell más.

Jaj, hogy én mennyire szeretlek,

több mint egy éve,

és ha táncolok egy zenére,

te jutsz az eszembe.

magány;

                                                      A végén emlék lesz belőled,

elmész és ezentúl a szívem megszokásból ver.

A végén úgyis egy sóhaj maradsz, eltűnsz, mint néma köd 

az első napsugárral.

A magány újra mellém áll,

esőfüggöny takar a külvilág elől,

csak te látnál, te tudnád mit érzek igazán.

Nem számít más, ha maradnál!


Minden egyes percben, kínoz az üresség
úgy érzem, a homályban landolnék.
Tapogatok, keresek,
de nincs ki a lápást tartsa nekem.


Beszéded dallama ott zúg a széllel,
kegyetlen hangod kínoz meg egészen.
Magányos vagyok nélküled...
hiba volt hagynom, hogy eltévedj!

Sz-L

Szarka Lucának:

Lustán lopakodik lejjebb a hold,

Ugyancsak eltűnt az emléked valahol.

Csillogó csöndes éjszaka ez,

A hold sem látszik még neked sem.

Lélegzeted itt kísért az arcomon,

Utálom hogy szíved többé nem nekem zakatol.

Csak csöndben várom, hogy új hajnal jöjjön el,

Amikor már egy könnycsepp se hullik el.

Sz-D;

 Szabó Dórának ( keresd meg a neved)

Sohasem száll szabadon a szerelem,

Zakatoló szívemben zúgja a nevedet.

Arany pírja lángba borítja arcomat,

Bíborszínű ajkam nevedet súgja;

Ó, miért ilyen drága-

Drága és egyetlen,

Órákig álmodozom egy emberen.

Rajta kattog az agyam, emlékem

Az arcát őrzi, de szívem tudja csak őt igazán szeretni.

Hazám;

Egész úton hazafelé azon gondolkodám,

Hogyan is néz ki rég nem látott hazám.

Talán mesebeli királyság,

hol István a nagy király?

Vagy aprócska kis falvak

lakják megannyi szép udvarát.

S ott van Mátyás,

ki álruhában keres, jobb embert,

Királyi palotában szól muzsika ének,

És még most sem tudom,

alszok-e vagy élek.

Hátha hazám távoli is,

Büszke vagyok apró termetéért is.

Nem kell nekem nagy ember ahhoz,

hogy ez legyen az otthonom,

Csak tudjam azt hogy van nekem,

E kicsi talpalatnyi föld-helyem.

szerelmes;

Itt egy vers jegyzetbe,

Olvasnod se kell, hisz úgyis tudod mi van benne.

Pár lehetetlennek tűnő gondolat,

Örvény mi mélyre eldobhat.

Kezed se ér el hozzám-pedig kinyújtod felém,

Könny ég az arcomon,

Lepereg, s újra ott van,

Mint szélvédőn a bogarak.

Most már semmi sem olyan, mint Veled,

mert a hajnal is csak szürkület.

Szívemben ott az űr,

s nincs az a gépezet mely visszahozna Téged közelebb.

Ha el is olvasod, ha látod is bánatom,

szemedben ragyog a hamis szánalom.

Csúfos kacajodtól ég az arcom,

Szerelmed sohasem lesz olyan,

mint mikor az égen még volt igaz csillagom.

Warning!

Ide rakom fel  a verseimet. A sajátomat, amit ÉN írok. *-*
Igaz, hogy nem valami jók, de hátha van valakinek kedve elolvasni őket. Ha tetszik, komizz légysziii :)
Láwláwláw <33